A Fekete templom története


Aki már valaha ellátogatott Brassóba, tudja, hogy a Fekete templom a város ismertetőjegye. Nem azért tudja, mert valaki elmondta ezt neki, hanem azért, mert aki ezt a templomot látja, ezt szívből megérti. Látványa felejthetetlen. Beleíródik a szemideghártyába és örökké bezáródik a lélekbe.
Aki még nem járt Brassóban, az amint megérkezik ugyanezen élményt éli majd át. A hatalmas templomépület az ihletnek és lelkesedésnek állandó forrása. Szellemi gazdagsága a belépőnek a melegség és közelség érzését közvetíti. Lehet ez az oka annak, hogy mérete ellenére, közelében nem kicsinek érezzük magunkat, hanem általa védelmezettnek és fénye által ihletettnek

600 éves létezés, hitben, szépségben, megihletetten

Hatszáz éve minden vasárnap megszólalnak a Fekete templom harangjai. Hatszáz év, tele történelemmel, hittel, szépséggel. A templom belsejében az orgona csodálatos hangja az emberek lelkes énekhangjával együtt emelkedik a boltozatig és életre kelteni látszik az évszázados falakat. A Fekete templom a brassói szász közösség szellemi központja, egyben az erdélyi reformáció legfontosabb színhelye és a környék humanista műveltségének bölcsője.
Fél évszázada közösségünk az evangélikus értékek mellett kötelezte el magát: szabadság és nyitottság, felelősségtudat és műveltség. Ezen okokból, saját közösségünk tagjai mellett üdvözöljük köreinkben más felekezetek hívőit és a vallástalanokat is. A hitbéli és cselekedeti szabadságot tudatosan, felebarátaink és a teremtés iránti mélységes felelősségtudattal éljük meg.
Meggyőződésünk, hogy a műveltség és a tudomány megerősítenek, a teremtés csodájának felismerését támogatják és a beteljesült életvitelt támogatják.
De lehet, felmerül önben a kérdés, hogyan adódott az, hogy ebben a sűrű erdőktől védett völgyben egy ilyen hatalmas templom épült. A kutatás kimutatta, hogy a Fekete templom helyén, már a német lovagoknak erre a vidékre való érkezése előtt, egy katolikus apácarend, a premontrei apácák kolostora állt. A kolostor körül létesült német település neve Corona volt. A telepesek rátermettségének és a magyar királyok által adományozott kulcsfontosságú kiváltságoknak hála, a település hamarosan virágzó várossá fejlődött. Csak természetes, hogy a város lakói ekkor egy olyan templomépületet álmodtak maguknak, mely a város szépségét és a polgárok istenhitét tükrözze. Így történt, hogy a 14. század végén új templom – a mai Fekete templom – építésébe kezdtek.

Istoria Bisericii Negre_im 001

A Fekete templom belsejébe vezető öt kapuzat közül, a nyugati portálnak van a leggazdagabb díszítése. Valószínűleg 1450 körül készítették a templom hosszházát és tornyait építő kassai (ma Košice, Szlovákia) mesterek, akik Kolozsváron és Segesváron keresztül érkeztek Brassóba

A kor építészetében a gótikus stílus volt az, amely az általános szépségideált tükrözte. Az eleven kereskedelmi és kézműves kapcsolatok, amelyek Brassót például a birodalmi várossal, Nürnberggel összekötötték, előfeltételét képezték annak, hogy a nürnbergi St. Sebald templom csodálatos körüljárós keleti szentélye, a brassói plébániatemplom előképévé váljon. A templom megépítése közel száz évet vett igénybe.

A bronz keresztelőmedence 1472-ben készült. Még ma is használatban van. Kupából, nodus-ból és lábrészből felépülő alakja, egy gótikus áldozókelyhet idéz. Felületét feliratok és allegorikus medalionok díszítik.

Akkoriban a közösség római katolikus vallású volt. A Brassóba érkező számos utazó és kereskedő elvitte a templom hírét a világba, a pápák pedig, akik a katolikus hit terjesztését szorgalmazták, jelentősen támogatták az építési vállalkozást.

Ez a falkép feltehetőleg 1476 és 1490 között került a délkeleti kapuzat timpanonjába. A kompozíció középtengelyében a Szent Szűz foglal helyet trónusán, ölében a gyermek Jézust tartva. Őket Szt. Katalin és Szt. Borbála alakja veszi körül. A háromkaréjos falkép két sarkában Mátyás királyi címere és Aragóniai Beatrix címere látható.

A középkor végéhez közeledve egyre több ember kívánta a római katolikus egyház megújulását. Brassó németajkú lakossága is csatlakozott ehhez a mozgalomhoz és úgy döntött, hogy a városban bevezeti a Luther Márton által kezdeményezett reformációt. A Cenk alatti város mindenkori nyitottságának köszönhetően a Fekete templom az erdélyi reformáció egyik legfontosabb helyszínévé vált.

Brassó város bírája, Johannes Fuchs, a tanács és Johannes Honterus jelenlétében felolvassa az úgynevezett reformációs könyvet. Ezt Honterus a lutheránus hitre való áttérés folyamatában írta. A festményt Fritz Schullerus festette, 1898-ban.

1542 októberében a Fekete templomban megtartották az ország első evangélikus istentiszteletét. A városi tanács megbízásából Johannes Honterus, egy kiváló brassói humanista, megszerkesztette az úgynevezett reformációs könyvet, amely az erdélyi szászok számára a rítus felvételéhez szolgáló hitirattá vált.

Johannes Honterus (1489-1549), humanista tudós, iskola- és nyomdaalapító, a brassói reformáció egyik vezető egyénisége. A neki szentelt emlékművet 1898-ban, születésének 500. évfordulójára készítette, a brassói közösség megbízásából, Harro Magnussen berlini szobrász.

Ily módon a katolikus Szűz Mária plébániatemplom evangélikus plébániatemplommá alakult. Lassan hagyománnyá vált, hogy az istentiszteleten az egész közösség részt vegyen, ünnepélyesen, annak kezdetétől a végéig. Ezért a templombelsőt számos paddal és stallummal rendezték be, amelyekben a hívők helyet foglalhattak.
1689 áprilisában egy pusztító tűzvész rombolta le a város jelentős részét és a plébániatemplomot. Az óriási tetőszerkezet lángra kapott, összeomlott, magával ragadta a boltozatot és törmelék alá temette a templombelsőt. A krónikák elbeszélése szerint a lángok és a füst a falakat annyira bekormozták, hogy a plébániatemplom a tűzvész következtében a Fekete templom nevet kapta. A templom helyreállítása azonnal elkezdődött és közel száz éven keresztül tartott. Az első lépés a tetőszerkezet helyreállítása volt, mely önmagában akkora, mint egy négyemeletes ház.

A következőkben a templomban új oltárt és új orgonát állítottak. Az új stallumokat és padokat nézőtérszerűen az újonnan épített szószék körül helyezték el, ahonnan a lelkész az Úr szavát hirdette.

A szószék 1695-ben épült, hat évvel a nagy tűzvész után, Lorenz Bömches mészárosmester, városi tanácsos nagyvonalú adományából. Innen hirdeti a lelkész a hívőknek az istentisztelet alkalmával a Szentírást. A szószéken található számos képi ábrázolás együttesen intéz üzenetet szemlélőihez.

A brassói céhek kereskedelemre szánt árut is készítettek. A város jóléte nagyrészt az ő tevékenységükre alapozott. A kézműves mesterek efféle stallumokban foglaltak helyet az istentiszteletek ideje alatt

És mivel a közösség jelentősen megnövekedett, több stallumra volt szükség ahhoz, hogy mindenki helyet foglalhasson. Ezért épült a mellékhajókban a két falazott karzat. Itt ültek ezentúl a céhes legényegyletek.

A hosszház középhajójának padjai az 1930-as években készültek és mozgatható háttámlával rendelkeznek.

Az újjáépítési munkálatokból, amelyek majd egy évszázadon keresztül húzódtak, a maga módján az egész közösség kivette a részét, hozzájárult a templom újonnan való felszereléséhez, lehetőségeinek függvényében. Minden berendezési és liturgikus tárgy a közösség tagjainak adományából került a templomhoz. Az újjáépítés végső szakaszában a brassóiak meghívtak egy építőmestert a Habsburg örökös tartományok egyikéből, aki képes volt a templom hatalmas boltozatát megépíteni.

A templom díszítésére a közösség tehetős polgárai és a céhes mesterek ragyogó színű oszmán török textíliákat, legtöbbször szőnyegeket adományoztak. Az Anatóliában készült szövetek a kereskedelmi utakon jutottak Brassóba, ahol a polgárok felvásárolták és részben a templomnak adományozták őket, hogy az oltárt, szószéket, illetve egyes stallumokat ezekkel felruházzanak.

Oszmán török szőnyegek legkésőbb a 17. század óta hívő polgárok és céhek adományaként kerültek a templom tulajdonába. Az állomány ma kétszáz darabot foglal magába.

A 18. századi jelentős építési munkálatok lezárása után a közösség hangsúlyosan fordult a szellemi élet támogatása felé. A zene mindig is az Istenhez intézett imának egy fontos összetevője volt az evangélikus templomban. Miután a nagy orgona a tűzvészben károsult, utódja pedig túl kicsinek bizonyult, a berlini orgonaépítő mester, Carl August Buchholz készített, a közösség megbízásából, 1839-ben egy új hangszert, amely máig példátlan jelentőségű, amennyiben az ország legnagyobb mechanikus templomi orgonájának számít és a mai napig eredeti állapotában maradt fenn.

Négy évbe telt (1836-1839), amíg a berlini orgonaépítő mester, Carl August Buchholz, elkészített egy új orgonát a Fekete templom számára és azt a helyszínen felépítette. Ez 3993 sípjával, 4, egyenként 56 billentyűs, manuáléjával, 27 pedáljával és a 63 hangzó regiszterével a legnagyobb mechanikus templomi orgona Romániában.

Pár évvel később a közösség templomát egy új, 17 méter magas oltárral és két új haranggal szerelte fel, mely utóbbiak ma is a város szívének dobbanását jelentik.

A 17 méter magas oltár 1866-ban készült a német Romantika szellemében. A központi kép Krisztust prédikáció közben ábrázolja. Hat szobor a négy evangélistát, illetve Szent Pétert és Szent Pált jeleníti meg.

A templom évszázados kora a 20. század elején a kőhomlokzatok és a díszítések rongálódásában kezdett egyértelműen megmutatkozni. Nagyméretű restaurálási
munkálatok váltak szükségessé és kezdődtek el. A nehézségek ellenére, amelyekkel Brassó városának és a szász közösségnek szembe kellett néznie a 20. század folyamán, sikerült a templom restaurálását egy átmeneti beteljesedéshez segíteni. Ezen túl bevezették a villanyáramot és egy modernnek számító fűtési rendszert, amelyet eredetileg fával és szénnel, később gázzal üzemeltettek. A legutóbbi nagy horderejű restaurálási munkálatok alkalmával, 1981 és 1999 között, a templombelsőt is felújították, úgyhogy az embereket egy sugárzó fényű, kellemes hangulatú templom fogadja.

Jelenleg a Fekete templom számos egyedülálló, nemzetközi színvonalú műtárgynak ad otthont, hat évszázad és két kontinens alkotásainak. Mindegyikük üzeneteket és titkokat rejt, amelyek arra várnak, hogy a látogatók felfedezzék és megfejtsék őket.